Kis J. Ervin

országos hálózati igazgató

1998-ban ismerkedtem meg a pénzvilággal, ahova műszaki területről érkeztem. Tanítómesterem azt mondta, hogy ezen a területen is könnyen fogok tanulni és érvényesülni. Fenntartással fogadtam a szavait. Magyarországon akkor alakuló pénzügyi gazdasági tanácsadó cégével 1999 szeptemberében ismerkedtem meg, és azóta is a töretlen és sikeres az együttműködésünk.

A céget folyamatos, napjainkban is exponenciális fejlődés, abszolút profizmus jellemzi. A korábbi mikro méretű pénzügyi vállalkozás ma már holding szerkezetben, „zrt” formában működik, tevékenységét pedig az abszolút profizmus jellemzi. Kihasználva az üzleti partnerek - bankok, biztosító társaságok és egyéb pénzügyi cégek - által nyújtott exkluzivitást és szolgáltatásbeli előnyöket mára több mint 1000 ügyfél kapcsolódik hozzám, és jelenleg 28 cégnél tevékenykedem mint pénzügyi tanácsadó. Külön öröm számomra, hogy az ügyfelek pénzügyi kultúrájának megváltoztatása mellett munkatársaim javát is sikeressé tudom tenni, ezzel biztosítva számukra egy szebb, perspektivikusabb jövőt. Ez a tevékenység a számomra nem munka, nem is hivatás, hanem jóval több annál – misszió.

Konzultáljunk!!

Amikor a cégem bevételei elindulnak lefelé, én a következőket teszem:

  • megnézem a kiváltó okokat
  • levonom a konklúziót
  • optimalizálok
  • költségeket racionalizálok (általában növelek!)
  • csak a befektetett pénz fog újra nyereséget termelni számomra, ezt fel kell ismerni
  • megnézem az egyéb juttatások, források és lehetőségek tárházát (cafeteria, pályázati források, átütemezés, stb...)
  • stratégiát építek és kijelölöm az irányvonalat
  • a stratégiám mellé taktikai műveleteket hajtok végre
  • újabb célirányos kapcsolatokat építek
  • növelem a termelési kedvet és a hatékonyságot (munkaerő)
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Együttműködő partnerünk: